Skip to content

Soha nem látott eredmények az idei első Országos versenyhétvégén

A Pink Panthers Akrobatikus Rock And Roll Táncsport Egyesület versenyzői számára elérkezett a 2023-as tavaszi szezon első komoly állomása. Az ország legjobb Rocky táncosai mérték össze tudásukat egy két napos rendezvényen a pestszentimrei Sportkastélyban. Az ország három régiójából Kelet- és Nyugat-Magyarországról illetve Budapest környékéről érkeztek a versenyre sportolók. A saját területi ranglista alapján a kvalifikáció jogát megszerző táncosok között jócskán szerepeltek jelenlegi és korábbi európa és világbajnokok. Sokszor megfogalmazódik ezen országos versenyen ülő nézők fejében, hogy bizonyos kategóriákban a magyar mezőny szinte megegyezik a világ élvonalával.

A Pinkes versenyzők is január óta hétről hétre készültek, hogy megmutathassák az országos színtéren is mit tudnak. Szinte minden egység az országos verseny döntőjébe verekedte magát, ami már magában óriási eredmény. Kifejezetten nehéz dolguk volt azoknak az indulóknak, akik a korosztályi besorolások miatt a hétvége mindkét napján színpadra álltak. Minden versenyzőnk gyönyörűen táncolt és csodás programokat mutattak be.

Páros kategóriák eredményei:

Ézsiás József és Vogel Kira az egész verseny folyamán kiegyensúlyozottan szerepelt. A versenyhétvége legnépesebb mezőnyét a juveniles páros korosztály vonultatta fel, ahol az ország 16 legjobb versenyző párosa szerepelt. Kiemelendő eredmény, hogy a páros a pontozók egyértelmű döntése alapján minden körben a második helyet szerezte meg. A döntőben már saját zenére mutathatták be a Tom Jones ihlette programjukat, ami elsöprő sikert aratott a közönség körében és végül megszerezték az országos 2.helyhez járó ezüst medált.

Ugyanebben a korosztályban indult Szigligeti Ármin és Marlok Lili, akik életük első juveniles korosztályos országos versenyén az előkelő 6.helyet szerezték meg.

A juniorok között táncol Homán Gergely és partnere Nagy-Végvári Lilien (Island Rock Csepel). Szorgalmas és kitartó munkájuk gyümölcse, hogy a döntő körbe tudtak jutni az egyik legizgalmasabb kűröket felvonultató korosztályban. A itthoni junior döntő mindig kimagasló színvonalú, ami most sem történt másképp. Gergő és Lilien az 5. helynek örülhetett a verseny végén, ami tekintve, hogy alig pár hónapja edzenek együtt komoly eredmény.

A felnőtt korosztályban két párost indított a Pink Panthers és mindkettő döntő körbe táncolta magát. A felnőtt couple dance show kategóriában a táncosoknak maximum 5 akrobatikát lehet bemutatni másfél percben. Emellett kiemelt fontossága van a kategória nevében is szereplő show elemek és téma minél izgalmasabb kihasználásának.

Horváth Andris és Klemm Janka felkészülése és aznapi versenyezése is tartogatott meglepetéseket, de a döntő körre sikerült a lehető legjobb formájukat hozniuk, amivel felállhattak az országos dobogóra, és nyakukban landolt a 3. helyet érő bronz érem.

Antalffy Botond és Takács Kitti (Musztáng SE) párosa közös táncos életük első országos döntöjét táncolhatták a hétvégén. A szinte már hagyományosan magas színvonalú kategóriában (több korábbi országos és világbajnok táncossal a mezőnyben) Boti és Kitti nagyon szépen teljesített a döntőben, és megszerezték az 5.helyet.

Formációs kategóriák eredményei:

Juveniles korosztályban mind kis mind nagyformációs kategóriákban is képviselték csapatok az egyesületet.

A kisformációk között végre teljes létszámmal is bizonyítani tudó Szöszix csapata (Marlok Lili, Hecht Luca, Ronga Dóra, Kárász Orsolya, Guth Aliz) gyönyörű és pontos táncokat mutattak be, aminek meg is lett az eredménye. Bejutottak az országos verseny döntőjébe, ahol saját zenére bemutatott Jumanji témát feldolgozó soruk végül az 5. helyet érte a pontozók döntése alapján.

A Black in Pink csapata először mutatta be országos színtéren a repülés tematikában megírt táncukat, amit sajnos a saját zenéjükre már nem élvezhetett a közönség. A döntő előtti körben hiba csúszott a sorba, így pont lemaradva a döntőről, a 8.helyen végeztek.

Nagyformációk között, korábban nem megszokott módon, most komoly küzdelem alakult ki a döntős helyezésekért is. Ebben a kategóriában két sort kell tudnia egy csapatnak: egy rövidet és egy hosszabbat. A hosszú programot csak a döntőben táncolhatják el, ott bontakozhat ki teljes mértékben a koreográfia vonala. Ez szerencsére a Picúrock esetében nem volt kérdés. Az egész verseny folyamán magabiztosan birtokolták és végül meg is szerezték az országos dobogó 3.fokát és bronz érem került a csapat tagjainak nyakába. A formáció tagjai: Berecz Emese, Börzsei Dóra, Vadászy Dóra, Rokfalusy Réka, Ronga Dóra, Hechtl Luca, Cseh Zsófia, Földes Lilla, Bene Szonja, Marton Szilvia, Schüszterl Dóra, Hegedüs-Bartha Sarolt. A verseny döntőjében bemutatott tánc alapján megoszlott a pontozók véleménye, mivel ketten első helyre, ketten második helyre, ketten harmadik helyre és egy pontozó a negyedik helyre sorolta őket. Ez az információ nagyon lelkesíti a csapatot, mivel éppen csak lecsúsztak a sokak szerint megérdemelt második helyről. Reméljük, hogy a következő országos mérettetésen már nem lesz akadálya az előbbre sorolásnak.

A Géppuskalábúak csapata sajnos nem tudott teljes létszámmal szerepelni a csapat első junior korosztályos országos megmérettetésén. Ennek ellenére igyekeztek a legjobbat kihozni a helyzetből. Ez a verseny 7 fős zsűri gárdája szerint is sikerült, mivel a versenyen végig vezették az eredménylistát és végül újra országos bajnokok lettek. A dobogó legfelső foka ismerős terep a táncosoknak, akik borzasztóan örültek az eredménynek és mindent megtesznek a jövőben is, hogy tarthassák a pozíciót. A csapat tagjai: Lakatos Regina, Mészáros Nóra, Földes Lilla, Vogel Kira és Klemm Janka voltak.

A Pattogó Popcornok (Kovách Manyi, Rácz Lujzi, Rubóczki Réka, Dobos Karolina) a junior korosztályban bemutatott táncuk alapján a 14.helyet szerezték meg.

A felnőttek között induló Storm csapata (Veres Aliz, Homán Emese, Börzsei Natasa, Batka Réka, Vitályos Dorka, Balogh Lili) szépen menetelt a verseny folyamán és a végső körbe is az ötödik helyen jutott be. Sajnos némi pontatlanság miatt épphogy csak lejjebb csúszva, de végül a 6.helyen zártak.

A csapatból három versenyző (Veres Aliz, Batka Réka, Balogh Lili) a nagyformációs mezőnyben is versenyzett, az All in (Musztáng SE) csapatát erősítve az 5.helyen végeztek.

A párosok edzői: Móra Eszter és Falaki Szabolcs.

A formációk edzői: Nagy Bianka, Móra Eszter és Falaki Szabolcs.

Gratulálunk a gyönyörű eredményekhez!

A következő országos forduló május végén következik, ahol a tét a párosok között, hogy kik indulhatnak a júniusi világkupán.

Hajrá Pinkek!